A természetben milliónyi szín létezik, amit az emberi szem (illetve az agy) meg is tud különböztetni. Ezek mindegyikét elő is tudjuk állítani „mesterségesen”. Ehhez persze ismernünk kell az arányokat, hogy melyik alapszínből mennyi kell a kívánt szín eléréséhez. A lila szín keverés is megoldható az alapszínekből, nézzük, hogyan. Színkeverés lila szín esetében…

Lila szín keverés alapszínekből

A lila szín egy másodlagos szín, ami azt jelenti, hogy kikeverhető az alapszínekből. A lila szín kikeverése tehát a legegyszerűbb két alapszín, a piros és a kék felhasználásával.

  1. Végy egy rész piros festéket.
  2. Tegyél hozzá egy rész kéket.
  3. Keverd össze.
  4. Ez egy sötétebb lila szín lesz, itt akár abba is hagyhatod, ha már elérted a kívánt árnyalatot.
  5. Fehér színnel világosíthatod, fekete színnel sötétíthetsz rajta.
Lila szín keverés színkör

Lila szín kikeverése – VIDEÓ

Bár ez a videó angol feliratokkal készült, jól szemlélteti, hogy hogyan lehet a lila színt kikeverni. És látható az is, hogy milyen árnyalatú lila színt kapunk. („red” magyarul piros, „blue” magyarul kék és „purple” magyarul lila)

Lila szín árnyalatai

A lila színnek is vannak különböző árnyalatai, attól függően, hogy milyen színekből kevertük ki és ezeket milyen arányban kevertük bele a színkeveréskor. Mivel a pirosnak és a kéknek is van többféle árnyalata, ezért ez is befolyásolja, hogy összekeveréskor milyen árnyalatú lilát kapunk majd.

Lila szín árnyalatai

Lila szín jelentése

A lila a mértékletesség, az elegancia színe. Ugyanakkor a lila szín jelentése lehet az intelligencia, a tudás, az alázatosság. És egyben ez a nosztalgia színe is.

„A hajnali, esti ég, valamint a szivárvány utolsó színe. Összeköti az eget és a földet, ezért az egyensúly jelképe is.”

Művészház – A színek jelentése

Érdekesség a lila szín jelentéséről: a sárga – mint a tudás színe – ellenpólusaként a lila a tudatalatti, a titkok színe. Ezért a mágikus, boszorkányos, varázslattal kapcsolatos dolgokat is ezzel a színnel jelképezik.

Kékből és pirosból nem mindig lesz lila…

És a végére jöjjön egy kis érdekesség. Az is előfordulhat, hogy a piros és kék festék összekeverésével nem kapunk lila színt. Miért van ez? Vannak ugyanis olyan piros és kék festékek, melyek nyomokban tartalmaznak sárga színt, még akkor is előfordulhat ez, ha látszólag nincs benne sárga. És mivel a lila komplementer színe a sárga, ezért a lila helyett inkább valami barnás árnyalatot kaphatunk végeredményként.